Folyamatosan azon ügyködünk, hogy újabb és újabb lakásokat hozzunk be, amit aztán ideális esetben el is adunk. Azaz adok. Ennek a “legegyszerűbb” és leggyorsabb módja, ha magánhirdetéseket hívogatunk, hogy találkozzon adott tanácsadóval a tulajdonos. Egyszerűnek hangzik, de nem az, budai oldalon mondjuk talán konszolidáltabbak a tulajdonosok, kb. 15 hívásból egy igazán bunkó, de előfordul, hogy ránk basszák a telefont, ezt nem is akarom szebben fogalmazni. De általában ellenállásba ütközünk, mindenféle kifogásba, amit kezelni kell. Én úgy telefonálok, hogy megnézném a lakást ekkor-akkor, elmondom, hogy én másképp dolgozom, lehet, hogy tudok mondani hasznosat, de az is lehet, hogy nem leszek szimpatikus. (Ezt a mondatomat ajánlotta a különbejáratú tréner csajunk az egyik tréningünkön, hogy használják mások is.) A hideghívást naponta erősen ajánlott csinálni. Persze, ha tele a naptár, akkor nem nagyon jut rá idő, de ez egy olyan pont, aminek szimplán rutinná kell válnia az idővel, nem is lehet kérdés, hogy nekiállsz-e. Lehet persze szórólapozni is, de 1000 kiszórtból egy hívás lesz, az se biztos, hogy megbíz az eladással. (Igen, volt, hogy elmentem szórólapozni, meg egy időben, ha a fő kerületemben jártam lakásokban, akkor beszórtam a lépcsőházat a spéci szórólapommal. Egy hívásom volt, de az is azért, mert láttak többször ott, ahol eladtam egy kecót, fénykép alapján felismertek.) Meg van még az alvó lakások felkutatása, erről is mesélek majd.
Na, de nem erről szerettem volna mesélni, hanem arról, hogy nagyon divat minket szidni, de arról kevés szó esik, hogy minket, azaz engem hogy szívatnak egyesek. Tegnap kimentem Gazdagrét mellé találkozni egy tulajdonossal, előtte másfél órával hívtam, hogy indulhatok-e lassan. Semmi reakció második hívásra sem, sms-t is küldtem. Úgy állok hozzá, hogy az ciki, hogy ha a tulaj ott van, de én nem, úgyhogy elindultam. Emberünk sehol, azóta se semmi visszajelzés, ma sem vette fel a telefont. Ezzel a kis körrel kiesett úgy másfél óra a napomból. Aztán ma reggel, a XI. kerület úri részére mentem reggel fél 8-ra, tegnap egyeztettem az időpontot. Felkeltem negyed 7-kor, szerencsére nem volt messze a cím. De az van, hogy én inkább este 7-re megyek akárhova, mint hogy reggel kelljen kelnem, de mivel fix program van keddenként, így bevállaltam a korai kelést. Mert tegnap még úgy gondoltam, hogy ma nem megyek el vizsgázni, így 9-kor jelenésem lett volna az irodában. Hívom fél 8-kor az embert, a kapu előtt találkoztunk volna. Azt mondja, hogy holnapra beszéltük meg, nincs itt. Nem akartam vele vitatkozni, hogy biztos, hogy nem. De ez azért még a jobbik eset, hogy szimplán félreért. Ezzel egy másfél óra alvás esett ki a napomból, ami különösen hiányzott, le is léptem korán haza, mert délután már nagyon szőke voltam, hogy aztán még este végre mutathassam a nagyon szép lakásom, amit múlt héten hoztam. Két hete is volt hasonló történetem, ott nagy elnézések közepette mondta a hölgy, hogy nem írta fel a számom, így nem tudott hívni előtte nap, hogy ne menjek. (Viszont nekem fogja adni a megbízást majd augusztusban, legalábbis úgy néz ki, mert találkoztunk azóta, egy hatvaniksz milliós második kerületi lakás.)
Viszont a mai nappal elhatároztam, hogy ha a kontrollhívás és sms nem jár sikerrel, akkor a jövőben el sem indulok.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: