Hát akkor sziasztok. Úgy másfél év szünet után újból blogolok, immár egy új felületen. Mivel az életem leginkább a munkáról szól, így megismerhetitek az ingatlan tanácsadói szakma örömeit és nyűgjeit is. Egyet garantálhatok, ez az általában lenézett munkakör más megvilágításba fog kerülni. És talán egy-egy vállalkozó szellem bele is mer majd vágni a kalandba, ha látja, hogy lehet ebben sikeres lenni. Nem utolsósorban nagyon intenzív önismereti és önfejlesztő út.
Az azért nagyon kellemes, amikor felmarkolok egy-egy nagyobb jutalékot, de…
Az egyik múlt havi eladásomnál a tulajdonosom jó fej volt, a vevőm szintén, viszont az ügyvéd akkora egy seggfej volt, azóta is a sátán fiaként emlegetem. Ott rúgott belém, ahol tudott, helyre is kellett tennem felhívva a figyelmét, hogy ha nem tartja magát az írásos vételi ajánlatban foglalt szerződéskötési dátumhoz, akkor az ügyfele elbukhat fél milliót. Mert nem egyszer mondta, hogy neki erre nincs ideje.
Annyira tudtam, hogy vagy kicsi lehet a pöcse – bár nem voltam rá kíváncsi – vagy egy törpe vagy ronda, mint az állat vagy akármi, mielőtt találkoztunk volna. Egy kb. 162 centi magas fickó volt, személyesen még tenyérbemászóbb stílussal. Egyébként a vevőmnek javasoltam korábban, hogy váltson a mi ügyvédünkre, de persze a régi kapcsolat, meg hát mit szól majd az ügyvédfasz (!)… A szerződéskötésen ott volt a tulajom anyukája, apukája. Kedvesen kértem az ügyvéd urat a szerződéskötés elején, hogy ha minden kész, akkor adjon 10 percet, hogy nyugodtan el tudjak számolni a tulajdonosommal. Erre ő felháborodott, hogy ő csak ezért jött be az irodába, hogy megírjuk a szerződést, neki erre nincs ideje. Baszki, nem ez a munkája, ő tesz szívességet? És ingyen vagy mi? Szóval a papírozás vége felé a tulajom apukájával átmentünk a szomszéd szobába, ahol apuka benyögte, hogy engedjek kétszázezret a jutalékból erre-arra hivatkozva. Az ügyvéd úr is jelen volt. Mondtam, hogy ebben állapodtunk meg, elvégeztem a munkám, megkapják azt az összeget, amit akartak, ez nem vita tárgya. Tényleg magas áron adtam el és viszonylag rövid idő alatt, teszem hozzá.
Apuka: – Biztos az ügyvéd úrnál is lehet alkudni a munkadíjból.
Ügyvéd: – Mindent meg lehet beszélni.
Én: – Úgy gondolom, hogy ez nem ide tartozik, hogy az ügyvéd úr hogy dolgozik. A lánya nem ezt írta alá szerződéskötéskor.
Aztán apuka közölte, hogy engedjek el 14 ezer forintot. Kikerekedett a szemem rendesen. Miközben az összjutalék közelebb volt a két millióhoz, mint az egyhez. (Nem az egész az enyém értelemszerűen.) Kb. mintha száz forintból akarnék egyet alkudni. Felhívtam az irodavezetőmet, aki röhögött, engedjem el azt a 14 ezer forintot, kenje a hajára. Szerintem egyébként a lány, a tulajom nem is tudta, hogy apuka milyen magánakcióba kezdett, de elmondtam neki, amikor megtalálta az ő leendő lakását, de úgy alakítottam a beszélgetést, hogy nem kellett reagálnia. Megkérdeztem a főnökömet erről egyébként, hogy mi a jó megoldás, azt mondta, hogy mondjam el, tudjon csak róla, és én is megkönnyebbülök. Ez a szerződéskötés másfél hétig húzódott a kedves ügyvéd miatt, nem mellesleg dilettáns is volt némileg. A bátyám diplomaosztóján is még kénytelen voltam egyet-kettőt telefonálgatni a sátán fia miatt. Ja, azt nem is mondtam, hogy a tulajomék vidékről már indultak a szerződéskötésre, amikor kiderült, hogy egy aprócska adatváltoztatás kell a végleges szerződésbe, amire az törpeügyvéd kitalálta, hogy neki idő kell, hogy nyugodt körülmények között átjavítsa, ő felelősséggel tartozik az ügyfele dolgai iránt, így hát egy nappal csúsztattuk a szerződést. Gondolom, hogy csak hogy neki legyen igaza, még véletlenül se tartsák a vételi ajánlatban szereplő végső szerződéskötési dátumot. Egy személyes adat módosítása miatt, miközben a tulajom egész pereputtya már 70 km-t autókázott. Elmondom harmadik féle módon is – igen, még mindig nem hagy hidegen -, egy kb. 10 másodperces művelet miatt.
Szerettem ezt a lakást mutatni, gyönyörű volt, a tulaj pedig hagyta végezni a munkámat, nem szólt bele a mutatásokba, sőt, a kb. ötödik mutatástól kezdve már ő nem is jött körbe velünk. Egyébként meg tőlem úgy 4 perc sétányira volt a lakást. És hogy hogy jött? Volt a harmadik kerületben egy lakóparki gyönyörű lakásom, amire hívogattam a kereső ügyfeleket, mondta a lány, hogy neki még el kell adnia, hogy vehessen. Milyen lakás, hol? Megnézném. Aztán a többi már történelem, haha.
Végül a másfél hét hidegháború (szerződés előkészítés) és jutalékból alkudni próbálás után felmarkoltam a nagy lét, aztán visszaindultam az irodába. Zaklatott voltam, talán a kiégett is a jó szó, hogy milyen emberek vannak, és hogy ezt a másfél hetet nem kívánom senkinek. A buszon már megindult a könnyem, pár megállóval később teljesen véletlen a főnököm is felszállt, aki egyébként barátom is valamilyen szinten (korábbról ismerem), és valami olyasmit mondott, hogy átlagon felüli fizetéshez átlagon felüli érzelmi stresszt is el kell viselnünk. És hát igen, napi szinten is.
Egyébként itthon vagyok úgy fél 3-tól, de este 8-ra megyek mutatni egy lakást, ahol reggel jártam először, de erről majd máskor.
Kommentek